A melatonin
Az alvás és az ébrenlét váltakozásáért a tobozmirigy által kiválasztott melatonin nevű hormon felel. Ez irányítja, hogy mikor, mennyit és milyen mélyen alszunk. Termelődése a fényhez köthető, azaz éjszaka rengeteg termelődik belőle, nappal pedig szinte teljesen leáll az előállítása. Persze ez a folyamat nem az egyik pillanatról a másikra történik, hanem folyamatosan - ahogy sötétedik, egyre több melatonin kerül a szervezetbe, ahogy világosodik, egyre kevesebb. A hormon hatására többek között lecsökken a testhőmérséklet és álmosnak érezzük magunkat.
Ha éjszakai műszakban dolgozunk, éjszaka utazunk, sokáig maradunk ébren egy buli kedvéért, vagy a kisgyermekünk miatt felkelünk az este során, az mind-mind befolyásolja a melatonin termelődését, hiszen a szervezet a fények hatására azt hiszi, hogy nappal van. Azonban nem kell ilyen sok idő a természetes biológiai folyamatok megbontásához, elég az a pár perc is, amíg éjszaka megiszunk egy pohár vizet, vagy rápillantunk a mobiltelefonunkra. A felkapcsolt lámpa fénye és a kijelző világossága már ekkor is bővel elég ahhoz, hogy befolyásolja a melatonin szintet - a hirtelen fényforrás hatására azonnal megcsappan a hormon termelődése, és így sokkal nehezebben tudunk újra elaludni az ágyba visszatérve.
Az alvászavarok rengeteg betegséggel hozhatóak kapcsolatba. Az elhízás és a depresszió mellett szív- és érrendszeri problémák és egyes ráktípusuk kialakulására és súlyosbítására is hatással vannak. Érdemes a jó alvásra törekedni, hiszen a melatonin többek között antioxidáns hatással rendelkezik, így ideális termelődése esetén pontosan a fent említett betegségek ellen veszi fel a harcot!
A kék fény
A legújabb kutatások alapján a fények közül leginkább a kék fény hat a melatonin szintre. Olyannyira hatékonyan tart ébren, hogy a megoldást éjszaka sokat vezető sofőrökön is tesztelték az elalvás meggátolása érdekében. A kék fény a mindennapi használati tárgyaink működésének része, többek között a televízió, a mobiltelefonok és táblagépek is kibocsájtják. Erre a kék fényre reagálnak érzékenyen az emberi szemben található melanopszin nevű receptorok. Különösen rossz hír, hogy az energiatakarékos izzók is kék fényt használnak, így annak ellenére, hogy halványabbnak tűnik a kibocsájtott fényük, sokkal jobban hatnak az ember melatonin szintjére.
Mit tehetünk?
A jó alváshoz és a fények káros hatásainak meggátolásához érdemes nappal minél több természetes fényben lenni, éjszaka pedig sötétben aludni. Lefekvéshez közeledve csökkentsük a fényt, ne nézzünk kivilágított lakásban televíziót. Amennyiben éjszaka dolgozunk vagy utazunk, próbáljuk a környezetünkből eltüntetni a kék fény forrásait, vagy ha ez nem lehetséges, akkor használjunk a kiszűrésére alkalmas speciális védőszemüveget. Az alvás elősegítéséhez azt kell megakadályoznunk, hogy a retina fénnyel érintkezzen. Erre alapvetően ott vannak a szemhéjak, azonban a környezetünkben található megannyi mesterséges fényforrás miatt ezek már nem biztosítanak elég védelmet. Amennyiben az alvásunkat zavarja a fény, redőnnyel sötétítsük be a hálószobát vagy használjunk szemvédőt. Éjszakai őrfénynek vörös színű izzókat válasszunk, mert ezek zavarják legkevésbé a szemet.
Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Kerek mennyezeti lámpák Kerek mennyezeti lámpák Kerek mennyezeti lámpák
Reality
Reality
Reality R50841079 Gizeh asztali lámpa R50841079 Reality R50841079 Gizeh asztali lámpa R50841079 Reality R50841079 Gizeh asztali lámpa R50841079 Reality R50841079 Gizeh asztali lámpa R50841079 Reality R40192001 Owen állólámpa R40192001 Reality R40192001 Owen állólámpa R40192001 Reality R40192001 Owen állólámpa R40192001 Reality R40192001 Owen állólámpa R40192001
KW1d7d3ce7d4a2e7e8b3eee15ab9b85d16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése